Lovak mesterséges termékenyítése akár fagyasztott spermával is, kórházi benntartással, folyamatos állatorvosi felügyelettel. Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Egy ló mesterséges termékenyítése nagy felelősséggel járó feladat, ezért fontos, hogy csak megfelelően tapasztalt állatorvos végezzen ilyen jellegű beavatkozást. A Kincsemben Dr. Nagy Anna irányítása alatt több lovak gyógyítására specializálódott szakember és gondozó törekszik majd a sikerre, amit mélyhűtött spermával érnek el.
A természetes fedeztetés (akár a háremszerű fedeztetés, akár a kézből történő fedeztetés) első hallásra szimpatikusnak tűnhet a lótartóknak, hiszen kisebb mértékű emberi beavatkozásra van hozzá szükség, ami sokak szerint mindig „kedvezőbb” az állatok számára. Ez azonban a legtöbb esetben egyáltalán nem igaz.
A vadon élő lovaknál a természetes út a csikókoruk óta tanult magatartáson alapszik, így kevésbé veszélyes, mint például olyan állatok esetében, akik nem élnek szoros közösségben más lovakkal. Számukra a természetes fedeztetés sérülésekkel és magas stresszel járhat, ez pedig minden esetben kerülendő.
A természetes fedeztetés útjába nem csak ez az akadály állhat, hanem az egyszerű távolság is, hiszen a kiválasztott mén lehet az ország másik felében, vagy akár több ezer kilométerre a kancától. Ez szinte lehetetlenné – de legalábbis hatványozottan drágábbá – tenné a termékenyítést, így mesterséges út nélkül jó eséllyel nem is kerülne rá sor.
A mesterséges termékenyítés áthidalja a lovak halandóságát is, ugyanis megfelelő fagyasztással a lovak spermája hosszú ideig eltartható. Ilyen módon akkor is tovább örökíthető a kívánt tulajdonság, amikor a mén már nincs életben.
A ló mesterséges termékenyítése történhet friss spermával és fagyasztott spermával, a Kincsemben pedig leginkább a fagyasztott spermás eljárást alkalmazzuk. Ebben az esetben a mén spermáját még életében, vagy közvetlenül az elhullás után leveszik, elvégzik rajta a szükséges teszteket- és módosításokat, majd folyékony nitrogén segítségével -196 fokra hűtik.
Egy ló mesterséges termékenyítése minden esetben összetett feladat, ami általában azzal jár, hogy a kancának több napig az állomáson, jelen esetben a Kincsem Állategészségügyi Központban kell tartózkodnia. Erre azért van szükség, hogy a tüsző repedését és az ovulációt megfelelően – napi többszöri ultrahangos vizsgálatok segítségével – nyomon tudjuk követni, a termékenyítés pedig az arra leginkább alkalmas időben történjen. Pontos követés nélkül nem lehet meghatározni az ovuláció időpontját, így ilyen esetben könnyen sikertelen lehet a program.
A fagyasztott spermát felolvasztás után már nem lehet hosszú ideig tárolni, így ilyen szempontból is fontos, hogy a megfelelő pillanatban szinte azonnal felhasználásra kerüljön.
Fontos tudni, hogy egy ló mesterséges termékenyítése a legnagyobb szakmai felkészültség ellenére sem hoz 100%-ban pozitív eredményt, hiszen itt a természetnek is megvan a maga szava. A sikeresség esélyeit azonban maximalizálni kell:
A hajdúböszörményi Kincsem Állategészségügyi Központban örömmel fogadjuk lovadat, de ehhez szükség lesz a részletek pontos átbeszélésére. Keress minket bátran elérhetőségeink egyikén:
A központban zárt, kamerával megfigyelt parkoló, klimatizált boxok, szabadtéri karámok és nyugodt, kellemes környezet vár benneteket, hogy maximális esély legyen a sikeres beavatkozásra. A térképen megnézheted, pontosan hol találsz meg minket: