Ki ne látott volna már tacskó kutyust életében legalább egyszer? Ezek a kicsi lábú, hosszú testű jószágok egy pillanat alatt képesek belopni magukat bárki szívébe: nem véletlen, hogy olyan sokan választották éppen őket házi kedvencüknek. Az egészségügyi problémák azonban őket sem kerülik el, ezekre pedig gondolnia kell egy felelős gazdinak. Nézzük meg, melyek a leggyakoribb, tipikusan tacskó betegségek és miként lehet megelőzni őket!
Bár ez a betegség nem csupán tacskókat érint, hanem a legtöbb rövid lábú, hosszú testű kutyust is, nem véletlen, hogy úgy lett elnevezve, ahogy. Leggyakrabban ugyanis ezt az édes kutyafajtát érinti, olyannyira, hogy szinte mindegyik állatnál jelentkezik kisebb-nagyobb mértékben.
Gyakorlatilag ez a betegség a porckorongsérv, ami rengeteg fájdalmat, mozgási nehézséget és akár teljes bénulást is okozhat a kis állatnál. Súlyos esetben, amikor semmilyen kezelés nem hoz érdemi javulást, a kutyust el kell altatni.
Hogyan lehet elkerülni a tacskóbénulást?
A porckorongsérvet a csigolyákra nehezedő nagy nyomás okozza, ami idővel károsítja a csigolyák közti porcot is. Ezt nem mindig lehet elkerülni, hiszen a tacskó kifejezetten hajlamos erre a betegségre, de már az is sokat segíthet, ha nem hagyod sem lépcsőzni, sem az ágyra-kanapéra felugrálni, sem örömében ugrálni. Ezek a típusú mozgások nagyon károsak a számára.
Ez egy olyan bőrbetegség, ami szinte csak tacskókat, illetve német juhászkutyákat érint. A testen szimmetrikusan jelentkező, sötétbarnás-feketés elváltozásokat takar, ahol a bőr megvastagszik, különös, bársonyos tapintása lesz és teljes mértékben lekopaszodik. Ezek a területek egy idő után ráncosodni kezdenek és néha árasztanak magukból egy kellemetlen, avas szagot is.
Jelen pillanatban a betegséget nem tudják gyógyítani. Ami szerencsének mondható, hogy a legtöbb esetben sem viszketéssel, sem fájdalommal nem jár, így csupán egy kis kellemetlenséget okoz.
A tacskóknak általában nincsen hatalmas mozgásigényük (bár szeretnek futkározni, az tény) és elég falánkok is, ez a kettő pedig nem éppen a legjobb párosítás súlygyarapodás szempontból. Ha a gazdi nem figyel oda a táplálására és a kutyus túl sokat eszik, akkor könnyen elhízhat, ez pedig több más egészségügyi problémát is magával vonhat.
Hogyan lehet megelőzni az elhízást és annak következményeit?
Fontos, hogy a tacskót rendszeresen mozgassa a gazdája: vigye sétálni, engedje ki a kertbe szaladgálni, menjenek el együtt túrázni, vagy csak játsszanak naponta 1-2 órát. Ezen kívül pedig fontos a megfelelő tápválasztás is: ajánlott kerülni az alacsony hústartalmú, rossz minőségű eledeleket. Az etetési útmutatókat nem szabad figyelmen kívül hagyni és túllépni az ajánlott mennyiségeket, a jutalomfalatokkal pedig szintén érdemes óvatosan bánni.
Ez egy öröklődő betegség, ami azzal jár, hogy egy lassú folyamat keretében a szemben lévő fényérzékelő sejtek, a csapok és a pálcikák elsorvadnak, emiatt pedig a tacskó egyre rosszabbul lát, végül megvakul.
Jelen pillanatban a betegség nem gyógyítható és a megelőzésre is az az egyetlen módszer, hogy azt a kutyát, amelyik ebben a betegségben szenved, nem szaporítják. Ezért érdemes olyan tenyésztőtől venni a kis tacskót, aki tudja bizonyítani, hogy sem az anya, sem az apa nem adta tovább ezt a szembetegséget a kutyusnak.
A szívférgesség sajnos egyre gyakoribb állapot, ami ráadásul igen nehezen kezelhető. A kórt fertőzütt szúnyogok terjesztik, és lényegében az állat ereiben, tüdejében és szívében is komoly károkat okozhat, ez pedig gyakran halálos következményekkel jár.
A megelőzés ebben az esetben is sokkal egyszerűbb, mint a kezelés: havi 1 darab Nexgard Spectra például hatékonyan védi kedvencedet a szívférgesség kialakulásától!
Egy doboz 3 havi adagot tartalmaz, az ideális típust pedig Tacskód testsúlya alapján választhatod ki.
Bár a tacskó lógó füle hihetetlenül cuki látvány, sajnos van hátránya is: könnyen begyullad. A kellemes, meleg környezet tökéletes hely a baktériumoknak, az elszaporodásuk pedig fájdalmat és hallásproblémákat okozhat a kis kedvencnél.
Hogyan lehet megelőzni a fülgyulladást?
Elég egyszerű módon. Hetente 1-2 alkalommal töröld ki a tacskó fülét egy puha vattapamaccsal, vagy vásárolj speciálisan kutyáknak készített fültisztító szert és használd azt. Fültisztító pálcikával ne nyúlj az állat fülébe, mert sérülést okozhatsz: a vatta bőven elég lesz!
Mint minden kutyusnál, így a tacskónál is oda kell figyelni arra, hogy az állat egészséges maradjon. Ehhez fontos a helyes táplálás, a megfelelő minőségű-és mennyiségű mozgás, na meg az, hogy az állatorvos is rendszeresen lássa a kis kedvencet. Nézd meg, milyen kezelések közül választhatsz rendelőnkben!
Sok-sok boldog tacskós pillanatot kívánunk!